Semleges, naturális babaszoba kialakítása – bézs, barna, fehér

Az egyik legfontosabb feladat a babaszoba létrehozásánál nem más, mint a színválasztás. Sokan vélik úgy, hogy egy babaszoba csakis akkor lehet tökéletes, ha élénk színekben pompáznak a bútorok és a kiegészítők, illetve nagyon sokan gondolkodnak az úgynevezett klasszikus színekben, azaz a kisbabájuk szobáját csakis kék színben, vagy csakis rózsaszínben képzelik el, attól függően, hogy milyen a baba neme.
Semleges, naturális babaszoba kialakítása – bézs, barna, fehér

Pedig egy-egy babaszobában maximálisan jól működnek az úgynevezett semleges, neutrális színek is, hiszen ezek a színek nem csak békés, hanem nyugodt légkört is teremtenek kisgyermekünk szobájában. Mutatunk is néhány, a megszokottól eltérő színt és színkombinációt, amelyek szintén megállják a helyüket.

A kellemes bézs színekkel és árnyalatokkal nem tévedhetünk

A bézs árnyalatok elsősorban a természetet idézik. A sárguló, már-már a barnába hajló, őszi hulló faleveleket, a fákat, a tengerpart homokját, egyszóval, a természeteset. És ezzel együtt a természetességet. Ha bennünket, felnőtteket megnyugtatnak a természet színei, miért gondoljuk, hogy a gyermekünket nem? A kellemes pasztellszínek, mint a bézs és a barna megannyi árnyalatai nyugtatólag hatnak és nagyszerűen oldják a szorongást és a feszültséget. Ma már nem meglepő, hogy különféle színekben kaphatunk kiságyat. Ha a neutrális, egyszerű színeket kedveljük, akkor egy sötétbarna kiságy is remek választás, amit a bézs sok-sok árnyalatával kombinálhatunk. Lehetünk merészek és a falak is kaphatnak bézs árnyalatot, míg a szoba padlója szintén pompázhat sötétbarna színben. A semleges színek és a fehér jól megtűrik egymást, így az is egy opció, hogy a falak és egy- két bútor lesz fehér, például a babapelenkázó és a fotel. A fehér, nem csak a tisztaságot, de az egyszerűséget is szimbolizálja. Ha a fehér falak mellett döntünk, akkor bézs színű dekorációkat válasszunk. Dönthetünk a bézs színű babaágynemű, párna, függöny és szőnyeg mellett, de a semleges fali dekorációk is remekül mutatnak egy fehér falon. A bézs színű falvédők nem csak szépséges kiegészítői lehetnek a babaszobának, de még védelmet is nyújtanak, hiszen ezek a fali díszek vagy vatelinnel bélelve, vagy polár anyagból készülnek, hogy a kisbabát megóvják a falakból áradó hidegtől.

A fehér szobaberendezés nem csak szép, el is lazít

Az élénk színek stimuláló hatással bírnak, ellenben a fehér szín, ellazítja a testet és a lelket. Határozhatunk úgy, hogy a falak, a kiságy, a fotel, a függöny és a szőnyeg is fehér színű lesz, amelyet megtörhetünk egy-két bézs színű kiegészítővel, például egy ilyen színű mennyezeti lámpával, egy cserepes virággal, amelynek a kaspója lesz bézs színű, de a baba ágyneműt is választhatjuk bézs színben. Amennyiben túl egyszerűen véljük ezt a vonalat, akkor törjük meg a fehér szín monotonitását, fekete színnel. Sokan nem kapcsolják egy újszülötthöz, egy kisbabához ezt a színt, azonban a fekete-fehér kombinációval egy páratlan és egyedi babaszobát hozhatunk létre. Ha nem szeretnénk, hogy a fekete szín domináljon gyermekünk szobájában, akkor csak módjával csempésszük be ezt a színt a helyiségbe. Lehet csak egy két lakberendezési tárgy, vagy dekoráció sötét színű, például a mennyezeti lámpa, a gyermek kiságya mellett fali dekorációk, például a falvédők. Ha nekünk még így túl komor az összkép, akkor keresgéljünk olyan gyerekfalvédőt, fotókat, textilből készült képeket, amelyek nem egészen feketék, csak tartalmazzák ezt a színt.

Kapcsolódó cikkek

A megfelelő szék kiválasztása gyermekünknek

A megfelelő szék kiválasztása gyermekünknek

A gyerekszék kiválasztása egy kis körültekintést igényel.

A családdal együtt töltött idő előnyei

A családdal együtt töltött idő előnyei

A családdal együtt töltött időt semmi sem pótolja.

Játszószoba kialakítása egyszerű lépésekkel

Játszószoba kialakítása egyszerű lépésekkel

Sok gyerek szereti, ha egy szoba csakis az övé, és amely tele van érdekes és izgalmas játékokkal.